Új kilátó várja a kirándulókat a Visegrádi-hegységben

A Pilisi Parkerdő Zrt. a Prédikálószéken, a Visegrádi-hegység 639 méter magas csúcsán adta át és nyitotta meg legújabb kilátóját a természetjáró társadalom előtt. A 12 méteres létesítmény még tovább növelheti a közismert kirándulóhely vonzerejét, egyben tovább bővíti a Pilisi Parkerdő Zrt. közjóléti és turisztikai beruházásainak sorát.


A természetjárók körében nem csak a fantasztikus panoráma miatt népszerű a Prédikálószék hegycsúcsa, hanem például az elérhető közelségben lévő, szintén rendkívül frekventált kirándulócélpontok, a Rám-szakadék és a Vadálló-kövek miatt is. Évente sok százezren döntenek úgy, hogy erről a csúcsról tekintenek körbe a térségre, vagy pihennek meg és piknikeznek egyet a rendelkezésre álló padokon és asztalokon.

A Pilisi Parkerdő Zrt. Koller József Ybl-díjas építész tervei alapján, 2016 tavaszán kezdett a Prédikálószékre megálmodott kilátó építésébe, és a helyszínen rendelkezésre álló közjóléti infrastruktúra további fejlesztésébe. A parkerdőgazdaság a tervezés során különös hangsúlyt fektetett egyrészt a hely korábbi állapotának megőrzésére (a kilátópont természetes képződményét ezért érintetlenül hagyta), másrészt az építés során a terület állat- és növényvilágának védelmére (a madarak költési időszakában és a növények vegetációs idejében, a természetvédelmi törvénnyel összhangban az építkezés szünetelt). A kilátó építése során környezetre veszélyes anyagot nem használtak fel.



Az elkészült, vadonatúj kilátó ünnepélyes átadása és első bejárása a Pilisi Parkerdő Zrt. által szervezett 1956-os vezetett emléktúráknak köszönhetően több száz természetjáró, továbbá ágazati és térségi vezetők jelenlétében zajlott. Az eseményen köszöntő beszédet mondott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, Kancz Csaba Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott és Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója. Az új kilátót Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos adta át a természetjáróknak.

Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az ünnepélyes átadáson elmondta: „Turizmusfejlesztési munkánk nem ér véget. Új, eddig kevésbé látogatott területeket szeretnénk bevonni a természetjárásba, ezért a közeljövőben fejlesztéseinket a Gödöllői-dombságra és a Budai-hegység rejtettebb tájaira összpontosítjuk. Ezen kívül tovább folytatjuk új turisztikai koncepciónk megvalósítását, amelyet idén a kerékpáros túraútvonal hálózatunkkal, a Pilis Bike-kal indítottunk el. Ennek fejlesztése mellett egy lovas turisztikai úthálózat kialakítására készülünk. A Pilisben az emberi kultúra és a természet évezredek óta összefonódik. Munkatársaimmal arra törekszünk, hogy erdészként és természetjáróként ne felejtsük el ezt az egymásra utaltságot, és tovább szolgáljuk ezt az együttélést.”

A beton alapon álló, 12 méter magas, 70 m2 bruttó alapterületű fa építmény három, felfelé haladva egyre szélesedő teraszáról fokozatosan nyílik meg az egész Dunakanyar panorámája. Az egyes szinteken a térségben jelentős szerepet játszó magyar királyok emlékét elevenítik fel a kézzel festett, egyedi tájékoztató táblák. Az új kilátó a kor követelményeinek megfelelő szolgáltatásokat is nyújt a látogatóknak: tetején két webkamerát helyeztek el, és környékén ingyenes Wi-Fi kapcsolat is elérhető.


A Pilisi Parkerdő Zrt. az általa kezelt erdőkben évente csaknem 20 millió látogatónapot regisztrál, ezért a közjóléti feladatok ellátása kiemelt feladatként szerepel a tevékenységi körei között: közel 1000 kilométernyi karbantartott erdei túraútvonalat, továbbá a 2016 áprilisában átadott Pilis Bike 330 km-nyi erdei kerékpáros úthálózatát kínálja az idelátogatóknak.

Az elmúlt időszak kiemelt közjóléti és turisztikai fejlesztései között ezen túl a Som-hegyi Turistaházat, a pilis-tetői Boldog Özséb-kilátót, a piliscsabai Dévényi Antal-kilátót, a hármashatár-hegyi Guckler Károly-kilátópontot, a Hármashatár-hegyi Turistaházat, és most a prédikálószéki kilátót találhatjuk. Az elmúlt 15 évben a Pilisi Parkerdő Zrt-nél az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó infrastrukturális, természetvédelmi és turisztikai beruházások összköltségvetése meghaladta a másfél milliárd forintot.

Fotók: Pilisi Parkerdő Zrt./Vajda Bertalan

Címkék: Ajánló, Hírek
http://erdozugas.blogstar.hu/./pages/erdozugas/contents/blog/31169/pics/lead_800x600.jpg
Ajánló,Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?