Több ezer vidéki munkahelyet teremthetne az erdő

Több ezer munkahely létrehozását eredményezné rövid, illetve középtávon, ha a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban különböző jogcímeken erdőtelepítésre, erdőfejlesztésre fordítható összegeket teljes egészében felhasználná Magyarország.

Az országban több mint kilencszázezer hektár magánerdőt tartanak nyilván, s ezekben pedig összességében százharmincötmillió köbméter fa van – emelte ki Luzsi József, a Magánerdő Tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke a Magyar Tudományos Akadémia erdészeti bizottságának kihelyezett ülését amit Jászberényben tartották szeptember 28-án. Mindez olyan érték – tette hozzá -, amire nem csak gazdasági, hanem közjóléti, társadalmi szerepe miatt is oda kell figyelni. Mint mondta, ha az a mintegy százötmilliárd forintos uniós fejlesztési támogatás, amit az erdőgazdálkodásba bevonhatnak, s valóban megérkezik, akkor az több ezer vidéki munkahely megteremtését eredményezheti.

– A magánerdő-tulajdonosok aktuális gondjai nem az olyan dolgokból fakadnak, mint például a területükről illegálisan kivágott fák problémája. Persze kellemetlenséget jelent ez is, ugyanakkor leginkább egy olyan jogi környezetet szeretnénk, amelyben a magántulajdonnal úgy lehet gazdálkodni, hogy abból a gazdálkodó megélhet, hogy az ott dolgozó embereknek megfelelő jövedelmet tudunk biztosítani, hogy az erdő biztosítani tudja az ország faanyag szükségletét. Mindehhez szükség van a tudomány képviselőinek tanácsaira, szakértelmére. Egy új erdőtörvényre van szükség, aminek alapját kidolgozta a négy legnagyobb erdészeti civilszervezet – jegyezte meg Luzsi József.

Rédei Károly, az MTA doktora, az MTA Erdészeti Tudományos bizottságának az elnöke elmondta, tanácskozásuk legfőbb célja, hogy az erdészettudományi és az erdőgazdálkodási szakemberek még inkább megismerjék a terület napi problémáit, illetve feltérképezzék, hogy a kutatás-fejlesztés és innováció hogyan segítheti a színvonalasabb magánerdő gazdálkodást. Mindenekelőtt a termesztési technológia fejlesztése területén tudnának a tudomány képviselői segíteni a magánerdő-tulajdonosoknak a minőségi, szelektált szaporítóanyag-előállításban, a termesztési, az erdősítési technológiák kivitelezésében, megvalósításában.

(szoljon.hu)

Címkék: Hírek
http://erdozugas.blogstar.hu/./pages/erdozugas/contents/blog/30768/pics/lead_800x600.jpg
Hírek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?