Két trófea

Combközépig áztatta a nadrágomat az árpa, pedig van „csatakgatyám”, de a reggeli rohanásban otthon felejtettem. Amatőr módon, mintha ez volna az első hajnalom kinn a területen… No, és gumicsizma helyett bakancsot vettem ami – természetesen – teljesen átázott. Nem is csoda, hiszen évek óta nyüstölöm, és – ahogy mondani szokták - megette már a kenyere javát. Olyannyira, hogy többször időzött a szomszéd cipésznél is javításon…

Miközben ezen morfondíroztam eszembe jutott nagyapám. Cipész volt ő is. Nem vadászott, mégis neki köszönhettem első élményeimet, amelyek a vadászathoz, a vadászokhoz kötöttek. Ültem a háromlábú suszterszéken a műhelyében – miközben buzgón ütöttem egy rossz hokedli tetejébe a díszszögeket - és hallgattam a Rétből betérő vadászok beszámolóit. Közvetlen a pontom híd lejárójánál a kocsmával átellenben volt a kis műhely. Néprádióval, alacsony székekkel és a számomra csodásnak minősülő szerszámokkal. Ide tértek be a Rétből jövő emberek és köztük a vadászok is egy kis beszélgetésre. Mint minden fiúcskát engem is jobban érdekelt a fegyverük, a titokzatos felszerelésük – azok a táskák rengeteg kincset rejtettek ám! – mint a kopár történetek…

Majd amikor a műhely megszűnt és otthon az udvaron folyt tovább a munka onnan sem maradtak el a barátok és a történetek… Különösen Kálmán’bát hallgattam szájtátva. Ő bizony disznót is és bikát is lőtt már! Nekem azonban mégis a sörétese tetszett a legjobban, ami egy valódi bock volt. Életemben először az a fegyver volt, amit elsütöttem. Utána kikászálódtam a hóból, mert mondanom sem kell úgy behajított a mögöttem lévő buckába, mint a pinty. De akkor is lőttem! Nem holmi légpuskával, hanem igazi vadászfegyverrel! Talán valahol itt fertőződtem meg. Aztán hosszú évekig semmi, amíg a „vírus” újra támadt.

…no de a fene vigye el a vizes ruhát! Keresem tovább a bakot. Valahol itt feküdt el a halálvágtája után...

Késve keltem reggel fel. A dőlőkben vékony porfelhőt húzó Suzuki miatt riadtan húzódtak a nyulak és fácánok biztonságot adó rejtekeikbe. Több alkalommal voltam már künn, egy bizonyos bakot keresve.

- Abnormális! Páratlan nyolcas! - újságolta Géza barátom, majd még némi nyomatékkal hozzátette: - Nem nagy súlyú, olyan neked való.

Nagyobb testvéreit már láttam délutánonként, de ők az én pénztárcámnak túl nagyok voltak. Nem sok abnormális bak szokott tartózkodni a területünkön („csak” 3000 hektár), de engem inkább ők hoznak lázba, mint a „normális” hatos bakok.

Egy búzatábla és egy árpatábla között húzódó kökényeshez igyekeztem, ahol már több alkalommal feltűnt őhercegsége és reméltem, hogy ma hajnalban szerencsém lesz. A kökényes elején állva először egy suta tűnt fel, és kényelmesen falatozva tartott a búzába. Lassan sétáltam a bokrok mellett, amikor az a furcsa érzésem támadt, hogy figyelnek.

Engem? Itt?

S valóban, úgy cirka 170 méterről egy őzbak feje kandikált ki a táblából. Nem tudtam megnézni pontosan az agancsát, de valahogy furcsa volt. Lehajtotta a fejét, harapott kettőt a zöld kalászosból és én ezt kihasználva tettem pár lépést a bokrok mellett, loptam a távolságot kettőnk között.

Ekkor már tisztán láttam, hogy Ő az!

Megint felemelte a fejét, én megmerevedtem, majd ismét – ballagva - legelészett tovább én pedig osontam... Megközelítőleg 120 méterre volt tőlem, amikor úgy tűnt tartja az irányt, követi a sutát. Leültem a tábla szélén a kökénysor tövébe és vártam, hogy kiérjen elém a ritkásabb vetésre, ám amikor már csak nyolcvan méternyire volt, akkor – ki tudja miért -  irányt akart változtatni.

Nem hagyhattam, hogy elmenjen!

Pár lépés megtétele után úgy döntött, hogy visszafordul egy pillanatra… Tökéletesen mutatta az oldalát… A könyököm a térdemre feltámasztva, a szálkereszt a blatt mögött és eldördült a nyolcas. A bak jól jelzett, és én azonnal újra töltöttem, majd miközben leengedtem a fegyvert még láttam, ahogyan megáll, imbolyogni kezd és eldől az árpában.

Ültem még egy kicsit.

Elszívtam egy cigarettát, és elindultam megkeresni a bakomat. Az én abnormális, kis súlyú bakomat..

Elkelt a nagyszülői ház Csongrádon. Szüleim rendezgették az elhozott személyes tárgyakat: fényképek, suszter kalapács… féltett kincseim. S van egy trófea is itt az asztalon. Egy nagyjából harminc éve lőtt fiatal selejt bak, amit Kálmán’bá ejtett el és ajándékozott nagyapámnak. Ez az agancs bizonyítja kettejük barátságát, egy vadász ember értékrendjét. Édesapám mentette meg nekem egykoron és én már rakosgatom egy ideje, de nem tudtam eldönteni eddig, hogy hova is kellene helyezni…

Megérkezett Géza barátom is úgy negyed óra múlva és – most már - együttesen keressük az árpatáblában az őzet. Mondom neki, hogy vérnek is lennie kell, meg a baknak is itt kell lennie valahol, de az a fránya nádas a háttérben… Nem lehetett pontosan belőni az irányt, és kell még vagy öt perc mire  rábukkanok.

Kivisszük együtt a tábla szélére, terítékkészítés, töret átadás, zsigerelés….

…trófeája már itt hever előttem az asztalon. Bizonyítékául két ember barátságának, egy vadászember értékes ajándékaként, egy barát ajándékaként…

És itt ülök én is, de már két trófeával… Kettejük ajándékával… Úgy gondolom, egymás mellé helyezem majd a két trófeát a falon. Ők pedig - kalapjukat tarkóra tolva - elismerően bólintanak majd, miközben szemlélik…

Ébner Gábor

Címkék: Történetek, ünnep
http://erdozugas.blogstar.hu/./pages/erdozugas/contents/blog/30506/pics/lead_800x600.jpg
Történetek,ünnep
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?